Honlapunk elkészítését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram Levéltári Kollégiuma támogatta.
Arculatterv és fotók:
Zóka Gyula
A hiteleshelyek (loca credibilia) olyan egyházi testületek - káptalanok és
konventek - voltak, amelyek a felek kérésére, vagy hatósági megbízás alapján
állítottak ki közhitelű okleveleket. A magyar jogélet e sajátos intézményrendszere
a másutt korán elterjedt közjegyzők funkcióit látta el egészen a XIX. századig.
A hiteleshelyek hatásköre azt a területet foglalta magában, amelyen a testületek
emberei hiteleshelyi tevékenységet végeztek, és amelyről a lakosok a testületet
felkeresték bevallás tenni. A területi hatáskör kezdetben a szokásjog alapján
formálódott, majd Zsigmond idejétől törvény szabályozta, hogy a jogügyletről
az abban a megyében működő hiteleshelyen állítsák ki az oklevelet, ahol a
jogügylet tárgyát képező birtok feküdt. Ezt az elvet Werbőczy Hármaskönyve
is megerősítette. A XVI. század második felében ez a kötöttség a török terjeszkedés
miatt oldódott fel.
A zalavári és a kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak 1526 utáni
okleveles anyagában a két hiteleshelyhez intézett királyi parancsok, főméltóságoktól
érkezett megkeresések, valamint az ezekre adott válaszok fogalmazványai vagy
megpecsételetlen tisztázatai, továbbá a hiteleshelyek előtt tett bevallások
fogalmazványai esetleg tisztázatai találhatók.
Formailag az oklevelek lehetnek privilegiális oklevelek függő pecséttel, pátens
oklevelek rányomott pecséttel és zárt oklevelek, amiket az összehajtogatás
után zárópecséttel hitelesítettek.
A történeti Zalában több hiteleshely is működött a középkorban: a zalavári,
tihanyi, csatári és almádi bencés rendi, a türjei premontrei és az újudvari
keresztes konventek. Amikor 1351-ben Nagy Lajos törvénnyel részlegesen szabályozta
a hiteleshelyi tevékenységet, a kisebb konventeknek megtiltotta az oklevélkiadást.
A zalavári és a kapornaki kivételével a zalai konventektől is visszavonták
1353-ban hiteles pecsétjüket. E két utóbbi tevékenysége éppen ettől az időponttól
válik fontossá.
1566-ban a török elfoglalta Szigetvárt és nyomult tovább a Dunántúlon. Ez
már a két konvent igazi hanyatlásának kora, a kiadott hiteles oklevelek száma
rohamosan csökkent, majd megszűnt. 1575-ben törvény rendelte el (1575. évi
17. tc.), hogy a zalavári és a kapornaki konventek iratait Vasvárra szállítsák
át és a hiteleshelyi jogokat a vasvári káptalan gyakorolja tovább. Ezt a rendeletet
akkor még biztosan nem hajtották végre, mert Zala megye közgyűlése 1580. május
12-én határozott arról, hogy a két konvent iratait a somogyi konvent pecsétjével
együtt az akkor már Szombathelyen működő vasvári káptalanhoz kellett vinni.
Ez végül csak a megye ismételt sürgetésére 1583. szeptember 11. után történt
meg.
A zalavári apátságot 1715-ben adta vissza III. Károly a göttweigi bencéseknek,
akik Zalaapátiba költöztek. A hiteleshely visszaállításáról az 1751. évi VIII.
törvénycikk rendelkezett, amennyiben kimondta, hogy a zalavári és a kapornaki
konventek iratait a vasvári káptalan köteles visszaadni. E törvény alapján
adta ki Mária Terézia 1757. május 10-én kelt oklevelét, amelyben a zalavári
hiteleshelyet visszaállítja és új pecsétet adományoz számára. A vasvári káptalantól
1758. augusztus 1-jén érkeztek vissza a zalavári és a kapornaki oklevelek
és jegyzőkönyvek, amelyeket ettől fogva együtt kezeltek.
II. Józsefnek a szerzetesrendeket feloszlató rendelete nyomán intézkedés született,
hogy a hiteleshelyi levéltárakat Budán egy "Generale Archivum"-ban helyezzék
el. A zalavári levéltárat 1789. november 9-én szállították Budára, ahonnan
II. József rendeletének visszavonása után 1790. márciusában kapták vissza.
A hiteleshely itt működött a továbbiakban egészen a közjegyzői intézmény létrehozásáig
(1784. évi XXXV. Törvény).
A két konvent levéltárát valószínűleg Zalaapátiban alakították ki a II. József
kori rendezés és lajstromozás után. A rendezetlen iratokat úgy lajstromozták,
ahogy a kezük ügyébe került, függetlenül attól, hogy Zalaváron vagy Kapornakon
keletkeztek. Az egyes iratok évszámát és rövid tartalmát egy Extractusnak
nevezett kötetbe írták az általuk adott sorszám szerint. Őrzési helyükre csomagokban,
fasciculus-okban kerültek. A mai levéltári nyilvántartás alapja ez a fasciculus-numerus
rendszer. Az Extractus-kötettel egy időben készült egy birtokok és birtokosok
szerinti mutatókötet is. Ezek kiegészítéséül az 1980-as években időrendi cédula-mutatók
készültek. Az oklevelek mellett 4 korabeli felvallási jegyzőkönyv is fennmaradt
a konventek levéltárában (3 zalavári, 1 kapornaki). Évköreik: A protocollum
1563-65, ill. 1598-1603, B protocollum 1549-62, C protocollum 1527-67, D protocollum
(Kapornak) 1543-69.
Az adatbázis jelen állapotában tartalmazza Levéltárunk XII. 1. jelzetű fondjának
Mohács utáni hiteleshelyi oklevelei közül az 1527 és 1544 között keletkezettek
regesztáit (1-348. sz.) időrendi sorrendben.