
Honlapunk elkészítését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram Levéltári Kollégiuma támogatta.
Arculatterv és fotók:
Zóka Gyula
A konkordanciajegyzék ugyanazon levéltári iratanyag régi és új jelzete, fondtörzsszáma között létesít kapcsolatot. Az idők folyamán ugyanis előfordulhatott, hogy egy anyag levéltári besorolása, és ennek okán a jelzete, fondtörzsszáma megváltozott. Legutóbb a fondjegyzék-szerkesztésre vonatkozóan 2002-ben kiadott levéltári szakmai ajánlás változtatott nem kevés levéltári fond jelzetén. A konkordanciajegyzék segítségével tehát a régi jelzethez (praktikusan fondtörzsszámhoz) hozzá tudjuk rendelni az új jelzetet. Ennek a gyakorlati jelentősége leginkább abban nyilvánul meg, hogy egy régebbi (történeti) mű jegyzetében a régi, ma már nem használatos levéltári jelzetet a konkordanciajegyzék segítségével meg tudjuk feleltetni az új jelzetnek, így könnyen megtalálhatjuk a hivatkozott irategységet.
A Lista almenüpontra kattintva láthatjuk a kitölthető mezőket, a keresési, szűkítési feltételeket és az analóg módon is böngészhető teljes konkordancia-jegyzéket. A jegyzékben alapvetően a fond vagy állag Törzsszámának és/vagy az irategyüttes Nevének megadásával lehet keresni. A törzsszámot a jegyzékben szereplő formátumban kell megadni. A név megadásánál a kis- és nagybetűkre nem kell tekintettel lenni. Itt névrészletre is lehet keresni, ilyenkor az adatbázis az összes olyan nevet kilistázza, melyekben a beírt névrészlet előfordul. (Ez a keresési logika egyébként a törzsszámra is igaz.)
A keresési mezők mellett három ún. rádiógomb található, amelyek egymás kizárásával tartalmaznak háromféle szűkítési lehetőséget. A Régi jelzetben rádiógombra kattintva csak a régi jelzetben keres a program a keresési mezőkbe beírt adatokra vonatkozóan és annak megfelelően adja ki a találatokat természetesen az új jelzettel együtt. Ha az Új jelzetben rádiógombra kattintva adunk ki keresési utasítást, akkor a program az új jelzetek között meglévő találatokat listázza ki, természetesen a régi jelzettel együtt. Amennyiben a Mindkettőben rádiógombra kattintunk, akkor az előző két találatsor összegét kapjuk meg.
Ha böngésző jelleggel akarjuk tanulmányozni a konkordancia-jegyzéket, akkor megjeleníthetjük azt a maga teljességében is. Ezt egyrészt a Lista almenüpontba való belépéskor kapjuk meg, másrészt a kereséséi mezőkben lévő adatok törlésével és a Keresés gombra kattintással érhetjük el, a rádiógombok állásától függetlenül. A keresés során előfordul, hogy egy régi jelzetnél nem találunk új jelzetet, amit a Hiányzik szó jelöl. Ennek leggyakoribb oka, hogy az idők folyamán a jellemzően kis terjedelmű fondok és állagok ismeretlen helyre tagozódtak be, vagy a revíziók során nem kerültek elő, esetleg időlegesen lappanganak valahol. A konkordancia-jegyzékben szereplő valamennyi iratanyag ahogy a múltban úgy a jelenben is a Zala Megyei Levéltár őrizetében áll(t), így a levéltári illetőségre vonatkozóan nem tettünk külön megjegyzést a jelzetben.