
A Zala Megyei Levéltár a kutatói és ügyfelei, a közgyűjtemények szakemberei, valamint
Zalaegerszeg város kulturális intézményeinek vendégei számára - Alapító Okirata szerint - vendégszobát működtet.
A levéltár vendégszobája a Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5. sz. alatti, 18.
századi műemlék épület, az ún. "kvártélyház" (vagy régi vármegyeház) földszintjén
található. (Megközelítés)
Az udvar felől megközelíthető, összesen öt vendég elhelyezésére alkalmas vendégszobához egy kétszemélyes és egy háromszemélyes hálószoba, valamint közös társalgó, fürdőszoba és konyha-étkező tartozik. A konyhát hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel és elektromos főzőlappal szereltük fel, így a főzési lehetőség is biztosított.
A vendégszobát előzetesen - legalább egy héttel a tervezett érkezés előtt - lehet igényelni és lefoglalni személyesen, telefonon, faxon vagy e-mail-ben az alábbi címen:
Zala Megyei Levéltár
Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3.
Tel: 92/510-030, 598-956, 598-957
Fax: 92/510-029
Ügyintéző: Ujváriné Kocsmár Margit
A vendégszoba kulcsát érkezéskor - munkanapokon 8-16 óráig - a levéltár titkárságán lehet átvenni, távozáskor pedig ugyanott kell leadni. (Szabad- és ünnepnapokon nem tudjuk biztosítani a vendégek fogadását.)
Mind a kétágyas, mind a háromágyas vendégszobát - a 2009.
december 10-től érvényes díjszabás szerint - személyenként 3.000 Ft/vendégéjszaka
díj ellenében lehet igénybe venni.
A vendégszoba használati díját érkezés után a levéltár gazdasági irodájában, munkaidőben kell befizetni, vagy a díj az
ott kiállítandó számla alapján utalható a levéltár számlájára.